Településtörténet

Régészeti leletek alapján igazolt, hogy már időszámításunk előtt 4000 évvel megtelepedett népesség élt a vidékünkön. Több kőbalta, kőbuzogány és számtalan pattintott kőszerszám került elő a határban.

A bronzkor középső szakaszában jelentős település volt a mai sportpálya mögötti részen, ahol a XX. század elejétől fogva többször végeztek ásatásokat. Az un. Vatyai kultúra népessége leletanyagának zömét a Ceglédi Kossuth Lajos Múzeum őrzi. Sok urna az 1950-es években a Domonyi Frigyes tanár által végzett ásatásokon, kutatásokon került elő.

A népvándorlás korának szinte minden népe hagyott hátra régészeti leleteket. Magángyűjteményben találhatók az Ernyőben előkerült szkíta harcos bronzból készült nyílhegyei. A szarmata, jazzig törzsek időszámításunk utáni második századtól – mintegy háromszáz éven keresztül – sűrűn népesítették be a tájat. Hagyatékukból a korai római császárság idejéből származó Tibérius ezüst érme a legritkább leletek közé tartozik. A világ legnagyobb méretű hun áldozati bronzüstjét a Nemzeti Múzeum őrzi.

Ez a Czakó halom tövénél került elő. A páratlan szépségű edényt a község címerébe emelte. Az avaroklelőhelyein gyöngyöket, nyílhegyet gyűjtöttek. A honfoglaló magyarság megtelepedését igazolja a Kákáson előkerült gazdag női lovas sír. Az aranyozott ezüstből készült lószerszám díszek, a nő ékszerei előkelő személyre utalnak. Szintén a Nemzeti Múzeum őrzi.

Az Árpád kori népesség gazdag leletanyaga (orsógombok, orsókarikák, őrlőkövek, kések, sarlók, lóbéklyó, bográcsok…) bizonyítja, elődeink az állattartás mellett kiterjedt mezőgazdálkodást folytattak. Több templomos helyről van tudomásunk. Közülük a Besnyő egyház nevű faluhely templomának maradványait Tari Edit régész tárta fel. Az 1100-as évekből származó pénzérméket nagy számban gyűjtöttek az Ernyő tó melletti településről. Az éremkincs feldolgozását Dinnyés István régész, numizmatikus végezte el, melyről tanulmány is készült. Az 1990-es években a Kákáson fekvő X.-XI. szd-i temetőt mélyszántassal tették tönkre, ugyanerre a sorsra jutott a Nyilasban lévő faluhely is. A mai temető területén is Árpád kori templom állt.

A vidék népessége erősen megfogyatkozott az 1241-es tatárjárás következtében, szinte elnéptelenedett a tájék. A kihalt vidékre IV. László kunokat telepített. A település a nevét is egy kun vitézről, Thurtelről eredetezteti. Neve a király egyik gyilkosaként híresült el.

Hídvégi Lajos, ceglédi helytörténész Pusztabokrok című könyvében az alábbi adatokat gyűjtötte össze falunkról:

Törtel

(Törtel, L11). 1540: Thwrtezallasa, Thwrtwallasa (Zichy okmt. IX. köt. 270 old.) 1475: Törtelszállása (Bártfai Szabó 1938, 1039, reg.) 1523: Thwrthel (u.ott 1445: Thewrthel (u.ott 1571. reg.) II. kat. felm.: Törtély. XVIII-X.sz.: Törtel.

Törtel határában a Thomka-féle birtokon, Tury János szőlőjében 1895-ben honfoglalás kori sírból származó aranyozott ezüst csüngőket és bronzcsatot találtak (Honfogl. Leletkat. 1164.sz.).

A középkori falu temetője és temploma a mai temető területén volt. A mai templomot 1802-ben építették a gótikus templom köveinek felhasználásával. 1909 nyarán a belterületen házépítésnél agancsdarabokat és középkori edénytöredékeket találtak, amelyek Hild Viktor gyűjteményéből a szolnoki múzeumba kerültek (Stanczik 1975, 174-175 old. A tárgyak rajzával).

A Kunsághoz tartozó település eredeti neve egy Törtel nevű személy szálláshelyére utal. Thurtelnek hívták IV. László egyik gyilkosát (Kiss, 1978, 657. old).

Törtel a XV. Században vált ki a ceglédi pusztabokorból. Először csak 1450-ben említik Törtelszállása néven Paládics, Miklólaka és Vadegyháza határjában (Zichy okmt. IX. köt. 270 old.). 1475-ben Mátyás király megengedte Cherchy Bálint kun kapitánynak, hogy Törtelszállására embereket telepitsen (Bártfai Szabó 1938, 1039 reg.). 1531-ben Werbőczi István megkapta Törtelt is (MVV I. köt. 153 old.).

A törökkor elején a népesebb falvak közé tartozott: 1546-ban 83, 1559-ben 124, 1562-ben 112 lakosát írták be a defterbe (Káldy-Nagy 1971, 357-358. old. Káldy-Nagy 1977, 192-193 old.). Magyar részre egy egri várhoz adózott (1558: Maksay Ferenc: Urbáriumok XVI-XVII. Század Bp. 1959, 719.old. 1594-95: Sugár István: Az egri vár 1594/95. évi számadása. II. Archivum 6/1977 (7., 42. old.).

A tizenöt éves háborúban pusztult el, csak az újkorban települt be újra. A XVIII. század első felében a kunszentmiklósiak birtoka volt, tőlük csere útján bábonyi Balogh Antal birtokába került (MVV I. köt. 153 old.).

Egyik nemes birtokosa fegyverneki Vida László volt, aki 1890-ben az Erdélyből Pestre szakadt hivatásos szintársulatot a mai Tanács körút 7. számú telkén álló Hacker-házba telepítette, mint Magyarország második társulatát. Birtoka jövedelméből alakította át a tánctermet szinházzá s a mindig szegénységgel küszködő színészek ruhatárát és kelléktárát  korszerűvé tette, fizetésüket az elérhető legmagasabbra emelte- A Hacker-szála mozgalmas teátrumába jelentkezett felvételre az özvegy jászberényi patikusné szikár, sápadt, előrehajló nyakú tizenöt éves leánya, Széppataki Róza. Vida színésznek állította, s akkor még nem tudta, hogy ő lesz az első magyar operaénekesnő, a vándorszínészet korának legnépszerűbb művésze, a mindmáig emlegetett Déryné. A Hackerszálában játszott Déry István, aki megkérte a kezét. Róza anyja hallani sem akart a bizonytalan jövedelmű színészről, erre Vida hintóba szállt vele és kihajtatott Törtelre, ott beültette birtokába tiszttartónak. A szinháznál játszott Bárány Katica segédszínésznő, Vida kedvese, szerették egymást meleg szerelemmel, s amikor megszületett a kisfiuk, a boldog apa paphoz vitte, megesküdött véle, kihozta Törtelre és maga is utánuk költözött.

Vida baráti köréhez tartozott az író, műfordító és szerkesztő Helmeczy Mihály, a nyelvújítás heves harcosa, aki egyre jobban elmerült erőszakolt és jogtalan szavak gyártásába, különösen hírhedtté vált az Aurórában megjelent Tassó-fordítása, melyben kíméletlenül megcsonkította a szavakat, csupán azért, hogy az eredeti alkotás stanzáit sorról sorra követhesse. Ekkor, 1822-ben kelt szárnyra a mindmáig emlegetett szállóige: ’Helmeczy, aki a szavakat elmetszi:” 1832-ben az ő szerkesztésében jelent meg a Jelenkor, a hazai magyar nyelvű hírlap. Galgóczy Károly monográfiájában – éppen most száz esztendeje – írta a községről: „Itt volt a hírlapirodalom veteránjának, 1848 előtt, a gróf Széchenyi István irodalmi közreműködéséről nevezetes Jelenkor szerkesztőjének, Helmeczy Mihálynak is bortoka s díszes háza.” Ezzel szemben Toldy Ferenc, Helmeczy mindennapi jó barátja, akadémiai és Kisfaludy Társaságbeli tagtársa az Akadémián elmondott gyászbeszédében azt állítja, hogy vagyontalan volt. Ez inkább elhihető, mert Helmeczy nem volt nemes, így a feudális törvények szerint magánföldesúri birtoka nem lehetett, ha mégis szerzett, azt csak a magyar polgári forradalom után tehette. Helmeczy minden lexikon szerint Pesten halt meg 1852-ben, holttestét ismeretlen időben és körülmények között hozták Törtelre. A régi kápolnával szemben áll a sírboltja, föliratán olvasható a neve és még néhány Helmecyé. Ha voltak itt korábban helmeczyek, azokkal rokonságban nem állotott, mert eredeti neve Serfőző volt. Emlékét a faluban egy utcanév és az úttörőcsapat címe őrzi.

1830-ban birtokos volt itt Tahy Károly, 1846-ban Fejérváry Miklós, özvegy Fejérváryné Csörgeő Amália, Buday András, Tahy Kálmán, Marton Károly, Lipthay József és neje Markos Maris, valamint Fehér Lajos. Marton Károly a XIX. Század első felében  12 tagból álló cigánybandát tartott, ezektől a cigányzenészektől származnak az ország legkiválóbb népzenészei, mint a Rácz, a Zsákai, a Czenke és Völgyiek.

1849. január 24-én Perczel Mór honvédtábornok Törtelen hált hadával, másnap január 25-én innen indultak Cegléd felé. A felderítő járőr vezetője a törteli születésű Ábrahám János honvédhuszár volt, aki Lenkeyvel szökött haza Galiciából. A honvédség bevonult Ceglédre, Dembinszki parancsára azonban visszavonultak Abonynak. Január 26-án délután Törtelre jött Ottinger császári generális és március 1-ig itt táborozott. Ottinger a törteli plébánost, Páli Istvánt elfogatta, mert cédulákat találtak a templomban Istenhez szóló fohásszal: ”Álld meg országunkat, mi  magyar hazánkat, vezéreld jóra kormányunkat.” A plébánost, elrettentésül osztrák lovasok között, gyalogosan hurcolták Pestre (MVV I. köt. 153. old).

A ceglédiek „köteleseknek” csúfolják a törtelieket. „ Nem szerették a törteliek, ha a határba kihallatszott a harangszó, körülvették hát a falut kötéllel.” (Gyűjtötte Károly Lajos 12 éves általános iskolás 1960-ban Práger suszterttól).

A település újkori történetét Kristó László, volt iskolaigazgató helytörténeti munkája részletesen tárgyalja. Kézirata a községi könyvtárban található. Ugyancsak feldolgozta a falu történetét Striczky György tanár is. Az ő kéziratát a polgármesteri hivatalban őrzik. Mindkét munka fénykép mellékletekkel bőven illusztrált. Jó lenne ezeket könyv formájában megjelentetni és közkinccsé tenni.

A rendszerváltás körüli és utáni események még feldolgozatlanok. A termelőszövetkezet vagyonának szétdarbolása, az új földosztás, a helyi munkahelyek számának csökkenése új helyzetet teremtett. Az ekkori történések nyomon követhetők a Szabó Péter szerkesztette Törteli Hírekből, majd 1998-tól az önkormányzat havi megjelenésű lapjából, a Törteli Hírmondóból. Az 1500 példányban megjelenő ingyenes újságot szivesen megküldik postán a Törtelről Elszármazottak Baráti Klubja tagjainak.

Az elmúlt 12 évben hatalmas fejlődésen ment keresztül a település. A falu minden utcája ellátott ivóvízvezetékkel, gázvezetékkel és hamarosan szennyvízvezetékkel is. Ha az úthálózatot is szilárd burkolatúvá tudjuk építeni és többet fordítunk parkosításra, falu szépítésre, akkor az európai uniós csatlakozás időpontjára Törtel község egy összkomfortos szép település lesz. Az itt élő 4600 fős lakosság ezek után már csak helyi munkalehetőséget kívánhat magának.

Törtel, 2002. 07. 03.
Pásztor József