Hírek

Elérhetőségek

Ivóvízminőség javítás

Törtel ivóvízminőség javítása célegyenesben

Örömmel tájékoztatjuk a lakosságot, hogy az „Ivóvízminőség-javítás Törtelen” projekt megvalósításához 2013. júniusi hatálybalépéssel támogatási szerződést írt alá az Önkormányzat az NKEK Nemzeti Környezetvédelmi és Energia Nonprofit Kft.-vel. Megalakult a szakértőkből álló menedzsment szervezet és a kivitelező kiválasztása is sikeresen megtörtént.

A beruházás célja, hogy az ivóvíz határértékeknek megfelelő minőségét elérje a település, mely határértékek az Európai Unióval közösen kerültek meghatározásra. A követelmények teljesítését a KEOP (Környezet és Energia Operatív Program) keretében kialakított támogatási rendszer teszi lehetővé. A támogatásra két szakaszban volt lehetőség pályázni. Mindkét esetben sikerült BM Önerő Alap támogatási konstrukcióval kiegészíteni a KEOP általi támogatást, így az Önkormányzat önerő hozzáadása nélkül valósította/ valósítja meg az előírt vízminőség javítást.

A munkálatok 2014 során kezdődnek és előreláthatóan be is fejeződnek az év végéig. A kivitelezésre az Önkormányzat az ÉKISZ Építőipari Kft. és az AQUA-FILT Víz- és Uszodatechnikai Kft. közös ajánlattevőkkel köt szerződést 2014. január során.

A projekt lakossági ellátási célja, hogy az életminőség a minden szempontból megfelelő – egészséges és élvezhető – minőségű ivóvíz folyamatos biztosításával javuljon. Környezetvédelmi és ökológiai célok a vízkészletek és a víziközmű üzemeltetés fenntarthatóságának elősegítése, a kitermelendő víz mennyiségének csökkenése.

A projekt külön weboldalának eléréséhez kattintson az alábbi hivatkozásra:
www.tortelivoviz.hu/portal